ÓVJUK?

Miközben a Világ minden pontján el vannak foglalva a környezetszennyezés eget rengető problémájával, addig itt Magyarországon még az alapfeltételei sincsenek mindenhol megteremtve egy környezettudatosabb életmódnak.
Tegyük fel, hogy valahova nem autóval szeretnék eljutni. Első lehetőségem az, hogy gyalog megyek. Ebben az esetben eleve a hosszabb távok kilőve, de még így is akadhat problémám: a nyári hőségben szinte sehol egy ivókút. Ugyanez a probléma merül fel, ha kerékpárral közlekedek. Ja és még egy: megfigyelhető tendencia, hogy a komolyabb kerékpárműhelyek sem a kerékpárút mentén épülnek fel. Tehát, ha bármi műszaki hiba csúszna be, valószínűleg egy kisebb szerviznél kötnék ki, ahol aztán vagy megoldják a problémát, vagy nem.
A fiatal görkorcsolyázók és gördeszkázók sincsenek könnyű helyzetben: a városban a macskakövekkel, vidéken pedig a kiszóródott murvával kell harcot vívniuk.
Előfordulhat, hogy az időjárás nem kedvez nekünk, így kénytelen az ember tömegközlekedéssel utazni, na de milyen áron? A diákjegy még egész kedvező, szóval az árától még el is tekinthetek, de a menetrend köztudottan magában rejti az őskáoszt. Idáig az volt a magyarázat, hogy a buszok, azért nem alkalmazkodnak a tanulókhoz és a dolgozókhoz, mert a vonatokhoz igazítják őket. De akkor mégis, hogy lehet az, hogy megérkezek valahova busszal, és se busz, se vonatcsatlakozás nincsen két órán belül? Az egész állomás úgy nézett ki, mint ahol ciánoztak. Egy teremtett lélek nem volt sehol. Én elhiszem, hogy este hét óra, az vacsoraidő, de azért van, aki nem kötött munkaidőben dolgozik. Így aztán az Isten háta mögöttinek éreztem azt a Balaton-parti települést, ahol élek. Holott ez egy kieső térségben még sokkal rosszabb is lehetne, de ebbe már bele se mertem gondolni.
A szelektív hulladékgyűjtés pedig egy jó pár helyen még mindig csak álom csupán. A mi településünk is kapott egy szép szelektív hulladékudvart, és elrakták egy olyan kieső helyre, hogy ha oda akarnánk vinni a szemetet, több mint egy kilométeres kitérőt kellene tennünk.
A másik kedvencem a nemzeti park és az erdészet. Ha egy vaddisznó megrongál egy kocsit, vagy az őz lerágja a szőlőskertek hajtásait, akkor nincs gazdája. Senki nem vállalja érte a felelősséget. De ha lelövi az ember és hazaviszi a húsát, akkor rögtön van gazdája, akinek fizetni kell, mint a katonatiszt. Ha az én állatom kárt tesz valamiben, akkor én vállalom a vele járó költséget. Itt ez hogyan működik? KI FIZETI KI a kocsi helyreállítását vagy a szőlősgazdát ért károkat? Kérdezem én kis naivan: Hol itt az igazság?
Én azért pozitívan állok a jövőhöz és reménykedem abban, hogy valaha nem csak tettetni fogjuk a környezetvédelmet, hanem gyakorolni is.

.