Etika

Elnézést kérek minden kedves olvasótól a hosszabb kihagyásért, de nem jutott eszembe olyan téma, melyet érdemes lett volna blogbejegyzés formájában feldolgozni. Az olyan írásokat, amelyek erőltetetten szólnak a semmiről, én sem szeretem. Most viszont olyan dolog történt velem, amelyet mindenképpen szeretnék veletek megosztani.
Etika órán a barátság kapcsán felmerült a kérdés, hogy vajon lehet-e igaz barátság férfi és nő között. Ez egy elég izgalmas téma, amiről sokat lehetett beszélgetni. A csoport ki is használt az alkalmat, már egy ideje ment a vitázás, mikor egy új, a témához kapcsolódó szempontot vetettem fel: A meleg férfiaknak általában elég sok barátnőjük van, mert nagyon jól kijönnek a lányokkal.
És ennél a pontnál elszakadt a cérna: A csoporttársakból különböző érzelmeket váltott ki a dolog, volt, aki abszolút helyén kezelte a témát és építőjellegű hozzászólással próbálta a beszélgetést folytatni, volt, aki zavarba jött és még olyanok is akadtak, akik már a kérdés felvetésétől is undorodtak . Számomra ez még valahol érthető is, mert ezzel a témával még nem sokat foglalkoztunk, de a jól felkészült etika tanár reakciója a mai napig nem megy ki a fejemből: A tanárnő csak annyit mondott: Itt most nem erről van szó. Ez volt az a mondat, ami nálam teljesen kiverte a biztosítékot, ugyanis én, szegény tudatlan azt hittem, hogy mi emberekről beszélgetünk. Nálam az ember fogalmába beletartozik mindenki.
Lehet, hogy tényleg én értettem félre a beszélgetés témáját? Sajnos a kérdést az elején nem úgy tették fel, hogy lehet-e barátság egy heteroszexuális férfi és nő között. Valóban addig a pontig ez nem vetődött fel, mint opció, de akkor most egy etika-tanár szerint egy homoszexuális férfi nem ember? Én megértem, hogy néha nehéz lehet nekik a társadalomba beilleszkedni, és ez problémákat okozhat, de ezek után nem csodálkozom azon, hogy őrült módjára vonulnak félmeztelenül az utcára felvonulni, az egyenjogúságukat követelve, mert én sem tudnám elviselni, ha nem vennének emberszámba.
És ha jól tudom, akkor ezek után az elfogadás külön témakör lesz a tanterv szerint. Kíváncsian várom! ;)
Mindez megtörtént Veszprém megye legliberálisabb felfogású iskolájában, támogatási pénzből megvalósított német nyelvű etika órán.

Te most szórakozol velem?!

Az előző bejegyzésemben a fiatalok alkoholfogyasztási szokásaival foglalkoztam, ehhez kapcsolódik általában a szórakozás fogalma is, így most ezt fogom egy kicsit körüljárni.
A szórakozás kultúrája nem új fogalom, az emberekkel egy időben jelent meg a Földön. Eleinte a hitvallással összekötött rituálékon, később fogadásokon majd bálokon szórakoztak az emberek.
A szórakozás már régóta összeköttetett az alkoholfogyasztással, ami nem véletlen, hiszen ez a különös nedű valóban képes oly módon bódult állapotot okozni, hogy az ember könnyebben ellazíthassa magát, úgymond oldja a feszültséget.
Ezzel így összességében nem is volna probléma.
Azonban nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt az ember lánya/fia.
Az előkelő bálokon még nem volt ezzel probléma, ott ugyanis elő volt írva, mit és miként illik, megvolt az etikett amihez az embernek tartania kellett magát.
Napjainkban viszont a fiatalabb generációnak sokszor lövése sincsen, hogy hogyan is kéne "bulit csinálni", várják a sült galambot, hogy majd magától a szájukba repül. Ezt bizonyítja az a beszélgetés is, amit a minap hallottam a buszon. Két srác arról beszélgetett, hogy nincsenek jó bulik, aztán persze kiderült, hogy ők is csak a pultnál szoktak ülni, de azért csodálkoznak, hogy senki sincsen a táncparketten.
Eléggé elkeserítő.
Nem kell feltétlenül táncolni, de azért hogy az legyen a szórakozás, hogy ki issza le jobban magát... és persze ilyenkor jön a vandálkodás is.
Itt lenne az ideje, hogy az új generáció valami kultúrát alakítson ki a szórakozása köré, mert ami most van, az minden, csak nem kultúra. Idáig minden generációnak sikerült. (disco, rock 'n roll, retro...)
A körülmények adottak, csak tenni kéne érte! ; )

Mr. Alkohol vs. Zéró Tolerancia

Vigyázz! 100% szubjektív bejegyzés!
A legnagyobb kérdés fiatalkorúak esetén mindig a felelősség. Sajnos a kiskorúakat még nem lehet felelősségre vonni, így bármi rosszat tesznek, mindig kell találni egy bűnbakot. Persze ez az alkoholfogyasztással járó problémáknál sincsen másként.
Ezzel az középiskolákra különösen nagy teher hárul. Ahogy azt mondani szokás, ők is csak hozott anyagból dolgoznak. Tehát nekik lenne kötelességük az alkoholfogyasztás engedélyezése, vagy tiltása. Elsőre szinte teljesen egyértelmű a döntés, hogy egy közoktatási intézményben tiltani kell az alkoholfogyasztást. Igen ám, de mi a helyzet az egyéb iskolai rendezvényekkel, mint például a bál, a szalagavató, vagy az osztálykirándulás? És pontosan kinek van megtiltva az alkoholfogyasztás az intézményen belül: A tanároknak, a dolgozóknak, szülőknek, diákoknak, vagy mindenkinek? De ami a legfontosabb: Mit is nevezünk tiltásnak? Hogyha valakit rajtakapnak, akkor azt megdorgálják? És amit nem látunk, az meg sem történt?
Valóban az jelenti a legnagyobb veszélyt, amit a tanár lát?
Nem tartom valószínűnek, hogy a borkóstoló, vagy egy sörgyár-látogatás valós problémaforrás lennének. Sokkal veszélyesebb játék az, ami a tanárok háta mögött történik. A diák nem valószínű, hogy egy osztálykiránduláson attól a pohár bortól vagy korsó sörtől részegedik le, amit a vacsora mellé fogyaszt.
Lehet, hogy pár felnőttet el kell hogy keserítsek, de középiskolában nincs osztálykirándulás alkohol nélkül. Lehet naivnak lenni, lehet szemet hunyni felette, vagy homokba dugni a fejünk, de az így van.
Ha pedig ezt mindannyian tudjuk, akkor nem lenne sokkal tisztesebb a nyílt kommunikáció a témáról?
Ha valaki tényleg felelősséget érez a diákok iránt, akkor nincs más választása, mint hogy figyel. Nem azért, hogy hazaküldje azt, aki iszik egy pohár bort, hanem azért, hogy időben észrevegye a valós problémákat.
Nem elég nézni, látni kell!

Ms. Tökéletes

Kíváncsi voltam rá, vajon milyen lehet a tökéletes nő. De miután a kíváncsi szót kétszer is elgépeltem, arra gondoltam, hogy biztos nem ilyen. Aztán eszembe jutott, hogy a kisebb szerencsétlenkedés néha nem is olyan rossz. Elvégre a férfiak általában örülnek annak, ha egy nőnek tudnak segíteni.
És itt el is érkeztünk a fordulóponthoz: Dönteni kell, hogy kinek a szemszögéből akarjuk a nők tökéletességét mérlegelni. Nem véletlen, hogy a férfi és a női magazinok teljesen eltérően közelítik meg a női tökéletesség fogalmát. Míg a férfiszektor erősen vizualitás-orientált, addig a nők sokszor inkább a belső tökéletességre törekszenek.  Persze mindkét nem esetében hozhatnánk fel ellenpéldákat is, de azok a közhiedelemmel ellentétben, csupán gyengítenék a szabályt.
A "gyengébbik nem" nem véletlenül kapta ezt a jelzőt. Azért alakulhatott ez ki, mert a férfiak ilyen elvárásokat támasztottak feléjük. Legyen kicsit alacsonyabb, kicsit fiatalabb, kicsit törékenyebb és kicsit butább mint a férfi. Amik teljesen eltérnek a nők önmagukkal szembeni elvárásaitól.
Egy nőnek mindig két ember fejével kell gondolkozni: egy férfiéval és a sajátjával. A sajátjával ki kell tervelnie, hogy hogyan tud boldogulni minél kevesebb segítséggel és hogyan érheti el céljait, majd át kell gondolnia, hogyan tud eközben törékenynek és gyámoltalannak hatni.
Nos, ha ez sikerül, akkor mindkét nem szemszögéből tökéletes nőnek hathat. Most már csak az a feladat, hogy mindenki eldöntse, hogy van-e erre szüksége, vagy beéri kevesebbel is!