Pont mint a mesében!

Több mint 250 magyar kastély vár szebb napokra, adta hírül a HVG internetes magazin. Ezek ára jelentősen eltér egymástól, de legtöbbjük felújításra szorul. A gazdasági válság, mint azt tudjuk, Magyarországot is elérte, így jelenleg tőke híján üresen állnak ezek a régi épületek. A jó hír, hogy többnyire önkormányzati tulajdonban vannak.
Szívem szerint én iskolákat és kollégiumokat költöztetnék beléjük. Esetleg óvoda vagy egyetemi épületnek használnám őket. Meggyőződésem, hogy egy tradíciókkal rendelkező épület inspirálhatja az feltörekvő tehetséges új generációt. A helyreállításba be lehetne vonni a fiatalokat is. Így meg is lenne az önkéntes kvóta, ami az érettségi bizonyítványhoz szükséges, valamint  a közös munka egy jól működő közösséget kovácsolna az együtt dolgozó fiatalokból. Bizonyára lehetne pályázni a felújításra, ha az épület utána a közoktatást szolgálná.
Úgy gondolom, hogy a fiatalok távol érzik maguktól a történelmet és a hagyományokat legfőképpen azért, mert nem ismerik. Ha benne élnek és tudnak a rájuk maradt örökséggel harmóniában élni, akkor ez egy szoros köteléket épít ki a múltjukkal. Valószínűleg jobban megbecsülnék a régi értékeket, ha kicsit magukénak érezhetnék őket. Erre remek lehetőséget nyújtana egy régi épület felújítása és használata. Az már csupán részletkérdés, hogy a kúriát végül is zeneiskolaként, ifjúsági házként, vagy éppen óvodaként használnák.
A legjobb példa talán pont Anglia erre, ahol a neves iskolák régi épületekben lelhető fel. Ehhez hasonlót egy kis energiaráfordítással Magyarországon is meg lehetne valósítani. Én sok BÁTORSÁGOT kívánok hozzá!

ÓVJUK?

Miközben a Világ minden pontján el vannak foglalva a környezetszennyezés eget rengető problémájával, addig itt Magyarországon még az alapfeltételei sincsenek mindenhol megteremtve egy környezettudatosabb életmódnak.
Tegyük fel, hogy valahova nem autóval szeretnék eljutni. Első lehetőségem az, hogy gyalog megyek. Ebben az esetben eleve a hosszabb távok kilőve, de még így is akadhat problémám: a nyári hőségben szinte sehol egy ivókút. Ugyanez a probléma merül fel, ha kerékpárral közlekedek. Ja és még egy: megfigyelhető tendencia, hogy a komolyabb kerékpárműhelyek sem a kerékpárút mentén épülnek fel. Tehát, ha bármi műszaki hiba csúszna be, valószínűleg egy kisebb szerviznél kötnék ki, ahol aztán vagy megoldják a problémát, vagy nem.
A fiatal görkorcsolyázók és gördeszkázók sincsenek könnyű helyzetben: a városban a macskakövekkel, vidéken pedig a kiszóródott murvával kell harcot vívniuk.
Előfordulhat, hogy az időjárás nem kedvez nekünk, így kénytelen az ember tömegközlekedéssel utazni, na de milyen áron? A diákjegy még egész kedvező, szóval az árától még el is tekinthetek, de a menetrend köztudottan magában rejti az őskáoszt. Idáig az volt a magyarázat, hogy a buszok, azért nem alkalmazkodnak a tanulókhoz és a dolgozókhoz, mert a vonatokhoz igazítják őket. De akkor mégis, hogy lehet az, hogy megérkezek valahova busszal, és se busz, se vonatcsatlakozás nincsen két órán belül? Az egész állomás úgy nézett ki, mint ahol ciánoztak. Egy teremtett lélek nem volt sehol. Én elhiszem, hogy este hét óra, az vacsoraidő, de azért van, aki nem kötött munkaidőben dolgozik. Így aztán az Isten háta mögöttinek éreztem azt a Balaton-parti települést, ahol élek. Holott ez egy kieső térségben még sokkal rosszabb is lehetne, de ebbe már bele se mertem gondolni.
A szelektív hulladékgyűjtés pedig egy jó pár helyen még mindig csak álom csupán. A mi településünk is kapott egy szép szelektív hulladékudvart, és elrakták egy olyan kieső helyre, hogy ha oda akarnánk vinni a szemetet, több mint egy kilométeres kitérőt kellene tennünk.
A másik kedvencem a nemzeti park és az erdészet. Ha egy vaddisznó megrongál egy kocsit, vagy az őz lerágja a szőlőskertek hajtásait, akkor nincs gazdája. Senki nem vállalja érte a felelősséget. De ha lelövi az ember és hazaviszi a húsát, akkor rögtön van gazdája, akinek fizetni kell, mint a katonatiszt. Ha az én állatom kárt tesz valamiben, akkor én vállalom a vele járó költséget. Itt ez hogyan működik? KI FIZETI KI a kocsi helyreállítását vagy a szőlősgazdát ért károkat? Kérdezem én kis naivan: Hol itt az igazság?
Én azért pozitívan állok a jövőhöz és reménykedem abban, hogy valaha nem csak tettetni fogjuk a környezetvédelmet, hanem gyakorolni is.

.

Blogírás

Mivel idáig nem igazán vezettem blogot, így gondoltam megnézek párat, hogyan is kell ezt csinálni. Szó se róla, hasznomra vált e ténykedésem: pillanatokon belül megtudtam, hogy hogyan nem szeretnék blogot írni. Én tényleg becsülöm azon törvényt tisztelő, vagy éppen nem tisztelő nőnemű állampolgárainkat, akiknek van bátorságuk kiteregetni a hálóra a szívszennyest. Ellenben nem hinném, hogy ezt bárki is élvezettel olvasná, vagy, hogy ettől javulna a magyar nők megbecsültsége.
Találtam még továbbá főzőcskézős, anyázgatós és szépítkezős blogot is. Remélem senki sem lepődik meg azon, ha ezen blog semelyik fajtába nem lesz besorolható. Nem fogom szidni a kormányt, vagy bármelyik másik pártot. Tekintve, hogy tökéletes politikai kormányzás nem létezik.
Ha alpári hangvételben írnám kritikáimat, valószínűleg jelentősen megnőne a blog olvasottsága eltekintve Puzsér Róbert pálya(ámok)futását. Ennyi erővel meztelen képeket is tölthetnék fel magamról és ugyanott tartanék.
Tehát számomra egy blog írása nem egyenlő a saját népszerűségem növelésével, vagy éppen a hobbim népszerűsítésével. Arra törekszem, hogy egy egészen új személetmódot ismertessek az olvasókkal.

Cím?

Kedves olvasó!

Habár lehet, hogy sokkal elegánsabbnak tűnne, hogy most magázódjak azzal a bizonyos mindenkivel, aki ezt a blogot olvassa, ettől most mégis eltekintenék. Egy 17 éves kislánynak még ez amúgy is bocsánatos bűn.

Szóval most biztos felmerül benned a kérdés, hogy mit akar ez és egyáltalán miért olvasom én az ő blogját. Van egy jó és egy rossz hírem: A jó az, hogy az első kérdésre tudom a választ: véleményt nyilvánítani (embernyelven: kritizálni mindent, esetleg még provokálni is). A rossz hír az, hogy a második kérdésedre én sem tudom a választ, valamint, hogy az első válasz sem hangzik valami bizalomgerjesztően.

Esetleg még előfordulhat egy olyan probléma is, hogy olyan szó nem létezik, hogy szobjektív. Nem is értem, hogy miért, hiszen mindannyian valahol szobjektíven  (igen, ezt a szót még sikerült ragoznom is) szemléljük a Világot. Törekedünk arra, hogy minél objektívebben gondolkodjunk, de a belénk táplált szubjektivitás ezt persze megakadályozza, így leszünk mi ilyen szobjektív lényekké.

Gondolkodunk és érzünk, tehát vagyunk.

Így vagyok én is, hol itt-hol ott.